Nem tudom, hogy hány vendégnek tűnk fel, de a Leroy az egyetlen étterem bármely plázában, ahol saját mellékhelyiség van. Nomeg rámpa, hogy kereskesszékkel is lehessen közlekedni. Mondhatnánk, biztos, mert Sztanó gondolt a sorstársaira.... Ja, de mégsem, hisz nincs kerekesszékes wc, csak pici lyukak, ahova az ember minden problémától mentesen is nehezen fér be... a félhomály és a hangos zene, meg direkt segít...
Éljenek a félig akadálymentesített helyek! (egyik legnagyobb kedvencem ezek köül a Buena-vista, ahol van mozgássérült wc is, éppen csak egy 25cm-es lépcsőn keresztül lehet eljutni odáig)
Mindettől függetlenül a Leroy a Mammut talán legbiztosabb pontja. Míg a többi vendéglátóhely éves rendszerességgel cserél gazdát, alakul át, vagy szűnik meg, a Leroyban biztos lehetsz.
Csakúgy mint az ételek minőségében, azok sem változtak sokat az évek alatt.
Ha sokszor járunk egy helyre, megvan a veszélye, hogy kialakul néhány kedvenc étel, és legtöbbszőr azokat rendeljük, hiszen beváltak, így viszont lemaradunk másokról (legyen ez jó, avagy rossz).
Így vagyunk a Leroy-jal is. Az évek során végigkóstoltuk szinte az egész étlapot (amely persze némileg változott) és kialakultak kedvencek, várományosok,és az egyszer megkóstoltak.
Az étterem konyhája törekszik a széles spektrumu nemzetközi igények kiszolgálására. Van saját sushi bár, ahol a "furcsa kis japán izékre" rácsodálkozó vendég kipróbálhatja mi is az a sushi, amiről a szomszéd már mesélt, hogy evett. Minden tiszteletem a próbálkozásoké, de nekem valahogy eszembe nem jutna itt sushit enni. Pont annyira érezném stílustalannak, mind egy japán étteremben székelykáposztát majszolni a halaspult mellett.
Az előételek közül nagy kedvencem viszont a Lery bélszínsaláta humusszal és padlizsánkrémmel. A bélszíncsíkok kedélyesen heverésznek a finoman dresszingelt ( a bélszín saját szaftja a dresszing lelke is egyben) rukkola ágyon és epekedve várják a külön tálkákban felszolgált humusz és padlizsán krémmel való randevút....
A különböző kultúrák találkozásának szerencsés kimenetelét alkotja a kombináció, mely főételnyi adag, úgyhogy óvatosan redeljünk ezt követően további fogásokat (főleg a a finom meleg pitát is elfogyasztjuk).
A padlizsánkrém számomra igen érzékeny készítmény, mert a legtöbb helyen túlontúl olajosan készül, ami ehetetlenné teszi (nekem) ezt az amúgy igazán finom ételt. Itt pont tökéletes.
Asalátapárti manökenek is találnak kedvükre valókat, hiszen mind a cézár variánsok (csirke, rák), mind a tonhal saláta (2 fagylaltgombócnyi tonhalkrémmel) kítűnő kezdet.
Többször próbáltuk a vargányás kacsát tésztát (mikor penne, mikor garganelli, ami éppen van), márcsak azért is, mert mind a finom kacsahús, mind a vargánya nagy kedvencünk, de eddig sosem kapott közepesnél jobbat. A kacsa a legtöbbször keményebb, rágósabb volt az elvártnál, a vargányás mártás pedig többnyire erőtlenre sikerült.
Ha valamivel problémám van a Leroyban, az a desszert választék. Pedig választék az van: creppék, browni-k, sőt akár műzlis túrógombóc is... Egyszerűen egyik lehetőség sem szólít meg igazán. Pedig számomra egy jó étkezés lezárása csak édes ízzel történhet, úgyhogy általában maradok az egyszeri gombóc vanília fagylaltnál egy jó ristrettó mellett.
Összességében a Leroy még sose okozott csalódást. Igaz ugyan, hogy elfogadtam, hogy a nemdohányzó asztalnktól 2 méterre már dohányzó van, illetve hogy a nekem elfogadható mértéknél sokszorta hangosabb a zene, de ide nem kimondottan kulináris élményért jön az ember, hanem, hogy a plazajárás előtt/közben/után megpihenhessen és még finomakat is ehessen.
Talán több lehetne a hely, ha megelgedne vele, hogy kevesebb legyen és nem akarna egyszerre japán, olasz, indiai, thai magyar és még ki tudja milyen étterem is lenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése