2019. július 3., szerda

Kéhli Vendéglő - “ha lenne logónk, az a velőscsont lenne”

Kéhli Vendéglő - étteremkritika - étterem kritika
Hét év után, újra itt voltunk a Kéhli-ben. Ami a külsőségeket illeti, semmi nem változott. Az arculat, a képek, a bútorok, de még a pincérek is ugyanazok voltak. A zöld kockás abrosz is mintha ugyanaz lenne, de ebbe már inkább bele sem gondolok…
Nemrég néztem meg -sokadszor - Szinbádot (innen jutott eszembe a Kéhli ) és úgy indultam neki, hogy - ha már Krúdy szelleme lengi át az egész helyet - végig eszem az ikonikus menüt.

Kezdtünk, tehát a Forró fazékkal, és a vele járó velőscsonttal. A forró fazék egy tartalmas húsleves két hatalmas májgombóccal, hússal, zöldséggel. Sajnos a májgombóc nem kedvencem, jobban rajongok a grízgaluskáért, vagy akár a tésztáért, de meg kell adni, kitűnő volt ez is. Egyetlen szépséghiba, hogy a csillogó tiszta húsleves színét- ha sokáig ázik benne a gombóc (netán benne is fő) megszínezi és zavarosnak tűnik tőle. A leves finom volt és forró, ami nélkülözhetetlen, ha a két hatalmas csontból előtörő velőt valaki komolyabb gyomorbaj nélkül meg akarja úszni. Mert otthagyni azt nem lehet, annyira magával ragadó az ízorgia hogy pillanatok alatt visszarepültem az időben vagy 35 évet és ott ültem szüleimmel a vasárnapi húsleves előtt kezemben a pirítósra halmozott gőzölgő velővel…. (pirítós kenyérre, mert a zsemlye ehhez nem való :))
A folytatás mi is lehetett volna más, mint egy adag tafelspitz. Az igazán jó bécsi tányérhúshoz (a tökéletes fartőn túl) türelem és figyelem szükségeltetik. E nélkül nem lesz végtelenül omlós és zamatos a végeredmény. A Kéhli szakácsai nyilván nem először készítették 3-4 órán át e remek étket, mert tökéletes volt minden részletében. Azt azonban, hogy a legalávalóbb középszerű mustárt adták hozzá, és - az amúgy minden szempontból elismerére méltó pincérünk - meg sem kérdezte, hozhat-e esetleg német, vagy angol mustárt, nehezen tudom megbocsátani.
Mire eddig jutottunk a vacsorában, már javában húzta, az egyébként egész színvonalas cigányzenekar végigjátszva a magyar nótáktól, a “János legyen”-en keresztül a “Ha én gazdag lennék”-ig  a teljes repertoárt. Ez sem az én világom, de a hely annyira magával ragadó, hogy ha nem kellett volna még vezetnem az este, biztos berendeltem volna legalább “egy fél liter jó bort”, hogy együtt mulassak velük.
Amikor a rendelésnél a tányérhús után még a vadas szarvast zsemlegombóccal is felemlítettem, pincérünk renyhe kísérletet tett, hogy lebeszééjen, mert sok lesz az már….
Nem volt…
Főleg  egy ilyen vadasból…
A szarvas puha volt, mintha rágás nélkül akart volna szétomlani a számban hogy elárassza ízlelő bimbóimat a rátapadt sűrű mártás zamatos világával.
A lekvár, ami érthetetlen okból a vadasmártásra került díszítésnek felesleges, ízként pedig oda nem illő volt. A mártásba sajnos ugyanaz a már kritizált mustár került, így csak elképzeltem milyen tökéletes lett volna egy ici-picit több igényességgel.
Az igényesség amúgy is nehéz dió… amíg a tányér üresen megy vissza, és mindenki mindent dícsér, nagyon kevés Chef érzi a belső késztetést, hogy tovább törekedjen.
Pedig gyakran csak ez választja el a jót a tökéletestől...
  • Légkör: kellemes,kötetlen, akár baráti/üzleti megbeszélésekhez, akár rendezvényekhez, 
  • Italok, borok: széles választék, jó borkínálat, 
  • Ár: $$$
  • Nyitvatartás: H-P 12.00-24.00, SZ-V 12.00-23.30
  • Gyermek barát: nem igazán
  • Mozgássérült barát: egyedül NEM megközelíthető kerekesszékkel, nincs mozgássérült wc
Visszajövünk? ezentúl csak itt eszünk velőt



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése